olvasás: 1 perc

  • Vágólapra másolva

Az MI koalíció tagjai lettünk

Júniusban a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció tagjai lettünk. A MI Koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon.

MI_pic

A MI alapú fejlesztések széleskörű elterjedésének és alkalmazásának eredményeként szeretnék elérni, hogy jelentősen erősödjön a hazai vállalkozások versenyképessége, valamint a magyar startupok és KKV-k nagy arányban vegyenek részt MI fejlesztésekben, akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben.

További feladatuk, hogy egy elkészítsék Magyarország MI stratégiáját. A június 21-i plenáris ülésen már résztvevőként voltunk jelen és több munkacsoportba is jelentkeztünk. Bízunk benne, hogy a koalíciós jelenlétünkkel hozzájárulhatunk az MI koalíció céljainak eléréséhez.

A koalíció tevékenységéről bővebb információ az alábbi linken található.  

Milyen üzleti probléma
megoldásában segíthetünk?

Left hand art Right hand art

Ezek is érdekelhetnek