Cikk
olvasás: 4 perc
Hogyan ne rontsuk el a felhős szolgáltatásmenedzsmentet? 3. rész
Ebben a cikksorozatunkban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen kihívásokkal szembesülhetünk, ha az egyre elterjedtebb felhős megoldások használata mellett döntünk. Sorozatunk első részében a szolgáltatások kialakításával és életciklusával ismerkedtünk meg, a második részben pedig sorra vettük azokat az ITSM folyamatokat, amik tapasztalataink alapján a legfontosabbak a felhős megoldásokhoz kapcsolódóan. A harmadik és egyben utolsó rész a szabályozásról és a költségkontrollról szól.

Governance
A szolgáltatásalapú megközelítéshez szorosan kapcsolódik a szabályozás megteremtése, mivel ezt is leggyakrabban az általunk nyújtott és igénybevett szolgáltatásokra specifikusan tudjuk kiépíteni.
Ahogyan a bevezetőben említettem, sok szervezetnél merültek és merülnek fel kételyek és aggályok a felhős szolgáltatások kialakításával, használatával kapcsolatban. Az ügyfeleinknél, különböző szervezeti egységek részéről tapasztalt ellenállás jelentős része valamilyen szabályozási kérdésre vezethető vissza, olyan kockázatokból adódik, amelyek megfelelő szabályozással kezelhetők és gyakran kiküszöbölhetők.
Számos eszköz áll rendelkezésre a fejlett security megoldásoktól kezdve (RBAC - Role Based Access Control vagy Conditional Access) a megfelelő policy set-tel védett Landing Zone-nok kialakításán keresztül a különböző szolgáltatás- vagy felhős erőforrás-specifikus szabályozásig, ami lehetővé teszi, hogy átlátható és irányítható módon használjuk ki a felhőben rejlő lehetőségeket.
Ahhoz, hogy ez a szabályozás valódi értéket teremtsen, nem csak a megfelelő kialakításra van szükség, hanem a közérhető módon történő publikálásra is, hogy minden szereplő számára egyértelművé váljon milyen kockázatot milyen kontrol segítségével kívánunk kezelni és ez milyen módon van kikényszerítve. Ehhez nyújt segítséget egy Governance Ruleset összegyűjtése és publikálása.
Költségek (FinOps)
Ha a szolgáltatások életciklusánál már említett business case és ROI-alapú megközelítés alapján indítunk projekteket, jól ki tudjuk használni a felhőszolgáltatásokat "pay as you go" jellegük miatt. Tagadhatatlan, hogy a felhős informatika modellje önmagában zseniális, a szolgáltatók számtalan érvet hoznak fel arra, hogy mennyivel jobb ötlet fizikai infrastruktúrát bérelni annak megvásárlása helyett, azt azonban látnunk kell, hogy az ötletből eredő haszon jelentős része a szolgáltató oldalán realizálódik (elég, ha a nagy szolgáltatók felhős részlegének 20-30%-os profitjára gondolunk).
Ahhoz, hogy saját felhőalapú szolgáltatásainkat költséghatékonyan tudjuk kialakítani, számos eszköz áll rendelkezésünkre. Módszertani szempontból a FinOps megközelítés jelentősen javítja a szabályozott működést és átláthatóságot. Ennek részeként a felhőszolgáltatók is biztosítanak eszközöket, amellyel megtakarítás érhető el és csökkenthető a használat költsége (például Reserved Instances vagy Auto Shutdown) vagy növelhető a transzparencia (tagging és különböző dashboardok használata).
Tapasztalataink alapján még ezeknél is fontosabb lehet a tudatos architektúra-tervezés és a szolgáltatás életciklusnál már említett döntési kapuk megfelelő kialakítása. Ennek oka, hogy a költségek jelentős része forgalom-alapú, amit a széleskörű integrációval rendelkező, főleg hibrid rendszerek esetén előrelátóan és minden körülményt figyelembe véve szükséges megtervezni.

Összefoglalás
A felhős stratégiák végrehajtása és ilyen szolgáltatások bevezetése remek lehetőséget biztosít egy átláthatóbb, optimálisabban működő, gyorsabb és gazdaságosabb IT szervezet kialakítására. Ehhez mind technológiai mind módszertani oldalon rendelkezésre állnak az eszközök és megoldások, amelyek használatával ügyfeleink számára kihasználhatóvá tudjuk tenni a felhő nyújtotta előnyöket - ezekbe nyújtott betekintést cikksorozatunk.
A szerzőről

Hérány István vezető tanácsadóként elsősorban folyamatok fejlesztésével és szolgáltatások kialakításával, üzemeltetési modellek készítésével, illetve IT projektek vezetésével foglalkozik. Tapasztalatai kiterjednek a távközlési, energetikai és pénzügyi szektorra is, emellett tanúsítványokkal rendelkezik IT szolgáltatásmenedzsment (ITIL 4), felhős technológiák (Azure) és projektvezetési módszertanok (PMP) területén.